HTML

Leírás

Fül-orr-gégész és audiológus szakorvosok, pszichológusok, hallásspecialisták valamint a hallás-rehabilitáció területén dolgozó kommunikációs szakemberek vagyunk. A saját nevünkben, a saját nevünkkel blogolunk. Tesszük mindezt a szabadidőnkben, a téma iránti elkötelezettségből és annak szeretetéből. A blog életre hívásának elsődleges célja az volt, hogy biztos szakmai alapokon nyugvó információkat, hazai és külföldi érdekességeket osszunk meg első kézből, a hallásproblémák kezelésének világából.

box2.jpg

Írj nekünk!

iroda@amplifon.com

A nagyothallás, a halláscsökkenés sokak fejében úgy él, mintha az egyértelműen és kizárólag a korral járna. Tévhit, hogy aki idős, annak biztosan romlik a hallása, tehát ha valaki mégis fiatalon találkozik ezzel a problémával, az az öregedés jele. A halláscsökkenést sok minden okozhatja és bármilyen életkorban találkozhatunk vele: gyerekeket, fiatal felnőtteket ugyanúgy érinthet, mint a  középkorúakat és az időseket. 

shutterstock_318060617_1.jpg

A halláscsökkenés, a hallókészülék viselése néhányak számára még mindig valami szégyellni és takargatni való dolognak tűnhet, pedig épp olyan, mint egy szemüveg: ha romlik egy érzékszervünk, megtámogatjuk a működését. Mégis, főleg a fiatalabb korosztályban sokan szégyellik a halláscsökkenést, nem foglalkoznak a tünetekkel és nem is fordulnak szakemberhez. Pedig ahhoz, hogy teljes életet élhessünk, minden érzékszervünkre szükség van. A mai hallókészülékek pedig aprók, kényelmesek és okosak, a modern technológiának köszönhetően pedig természetes hallást biztosítanak a viselőjüknek. 

A halláskárosodás típusai

A halláscsökkenést számtalan dolog okozhatja, ezek életkoronként jellemzően mást jelentenek. De minden korban fontos tudni, hogy mi okozza a panaszokat, hiszen nem mindegy, hogy veleszületett betegségről van szó, esetleg gyulladás, dugulás, vagy zaj okozza a problémákat. 

A vezetéses hallászavar 

A vezetéses halláskárosodás hallókészülékkel, implantátummal kezelhető probléma, aminek kiváltó tényezője lehet egy fülgyulladás, vagy akár a fülzsír felhalmozódása is.  A fiatal felnőttekre jellemző leginkább az otoszklerózis típusú halláskárosodás, ennek tünete az egyoldali hallásromlás, vagy kétoldali nagyothallás, esetleg mély hangú fülzúgás is. Ha időben orvoshoz megyünk, a probléma műtéttel orvosolható.  

Érzékszervi-idegi halláskárosodás  

Ezt a fajta halláskárosodást a hiányzó vagy hibás érzékelő sejtek okozzák és általában tartós. Gyakran kezelhető hallókészülékkel vagy középfül-implantátummal. A cochlearis implantátumok gyakran megoldást jelentenek a súlyos és nagyon súlyos halláskárosodásra. 

shutterstock_761880529_1.jpg

Ide soroljuk az életkor, a zajhatás, az esetleges narkotikumok és egyebek következtében a csiga, vagy a hallóideg roncsolását eredményező hallászavart. 

Kevert halláskárosodás  

Az idegi és a vezetéses halláskárosodás kombinációjánál beszélünk kevert halláskárosodásról. Ez a halláskárosodás a belső és a külső, vagy középfülben lévő problémák következtében jön létre. Gyógyszerrel, műtéttel, hallókészülékkel, középfül-implantátummal vagy csontvezetéses implantátummal kezelhető. 

A beszédfejlődésre is hatással van

Gyerekek esetében kiemelten fontos, hogy időben felismerjük és kezeljük a halláskárosodást, hiszen megfelelő hallás hiányában nincs beszédtanulás sem, ezért már születésünk után átesünk az első hallásvizsgálaton. A gyermekkorban tapasztalt halláskárosodásnak három oka lehet: vagy örökletes, vagy betegség, esetleg sérülés következtében jöhet létre. 1000 újszülöttből 3-4 gyermeknél lehet jelentősebb halláskárosodással számolni. 

shutterstock_1208322454.jpg

Az esetek felében a veleszületett halláskárosodás oka genetikai, 5-10%-ban pedig az anya terhesség alatti fertőzése okozza a halláskárosodást. De a később elkapott betegségek is veszélyesek lehetnek a hallásra: a himlő, kanyaró, vagy agyhártyagyulladás okozhatnak halláskárosodást, de egyes gyógyszerek mellékhatásaként is jelentkezhetnek ilyen problémák. A fülfertőzések csak abban az esetben okoznak maradandó károsodást, ha nem fordulunk velük időben orvoshoz, egyébként a halláscsökkenés leggyakrabban ilyenkor csak átmeneti.  

Fontos, hogy figyeljük a gyerekeket, mert ha időben kiderül a halláskárosodás, jól kezelhető és a gyermek a beszédfejlődésben sem marad el.  

shutterstock_1318884941.jpg

Fiatalok és középkorúak

Akinek meggyőződése, hogy a halláscsökkenés csak az öregeket érinti, el sem hiszi, hogy probléma lehet a hallásával. Pedig fiatalabb korban is megvannak jelek, amik erre utalnak: hangosabb beszéd, hangosabban hallgatott zene, vagy tévé, és ide tartozik a beszédértés nehézsége is. A halláscsökkenést viszont nem érdemes titkolni és figyelmen kívül hagyni, mivel súlyos hatással lehet az életünkre: az elszigeteltség végül akár depresszióhoz is vezethet

A zajártalom jellemző oka az ebben az életkorban jelentkező halláskárosodásnak, de akár egy velünk született, sokáig nem jelentkező probléma is állhat a háttérben. Ezekben az években gyakori a fülzúgás is, ami szintén okozhat halláscsökkenést. És nem csak fiatal felnőttként, de pubertás, esetleg terhesség vagy menopauza idején is megjelenhet az otoszklerózis, ami fokozatosan kialakuló egyoldali hallásromlást, vagy kétoldali nagyothallást okoz.  

Az öregedő fül

A korral járó halláscsökkenés már az ötvenes években megkezdődik, ám ez akár évtizedekig sem okoz komolyabb zavart a hallásban és csak hetven körül súlyosbodik annyira, hogy szakemberhez forduljunk vele.  

shutterstock_276870956_1.jpg

Elérve az ötven éves kort, először a hallás élessége kopik meg, ami a hallóideg károsodásának és az agy hangokat érzékelő és feldolgozó részén történő hanyatlásnak köszönhető. A kifejezetten a korhoz köthető hallásromlást presbyacusis-nak nevezik és általában 65 és 75 éves korunk között tapasztaljuk a tüneteit. A kor természetes velejárója, hogy a belső fül csigájában található hallósejtek pusztulásnak indulnak és sajnos ezek a sejtek nem képesek arra, hogy regenerálódjanak. A vérkeringés idősebb korban szintén romlik, így a belső fül vérellátása is csökken, ami ezeknek a sejteknek a pusztulását okozza. Az érelmeszesedés és a magas vérnyomás elősegíti a presbyacusis kialakulását, így ha ilyen betegségekkel élőknek különösen oda kell figyelni a rendszeres hallásvizsgálat elvégzésére. A hallócsontok sérülése is okozhatja a hallásromlást, ugyanis ilyenkor a hanghullámok vezetése romlik, nagyothallást idézve elő.

shutterstock_1075831829_1.jpg

Nincs mit szégyellni! 

Az évek alatt összeadódott zajterhelés és a fülbetegségek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy idősebb korra felerősítsék a halláscsökkenést. Ezért fontos, hogy minden életkorban figyeljünk oda magunkra, időben keressünk fel egy szakembert, és ne szégyelljük a halláscsökkenésünket. A mai modern hallókészülékekkel minden életkorban teljes életet élhetünk, a viselésük kényelmes és szinte észrevétlen, ne féljünk a viselésétől. Hallókészülékkel fiatal és idősebb korban is teljes életet élhetünk.

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hallasspecialista.blog.hu/api/trackback/id/tr1615024564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.