Az osztrák klasszicista zeneszerző, Wolfgang Amadeus Mozart műveit ismerjük, tehetségéről és munkásságáról mindenki hallott már. Mozart az európai komolyzene történetének egyik legnagyobb alakja, aki csodagyerekként lett ismert. Már 5 évesen komponált, holott akkor még a hangjegyeket sem ismerte, de fantasztikus hallása csalhatatlan volt. De nem ez volt az egyetlen különlegesség, ami a füléhez köthető, van egy másik is, ami azonban kevéssé ismert.
Az abszolút hallás
Abszolút hallásnak általában azt nevezzük, amikor valaki képes arra, hogy egy hangot megnevezzen bármilyen referencia hang, azaz hasonlítási alap nélkül. Vita tárgya, hogy az abszolút hallás mennyire genetikai adottság és mennyire van jelen minden egyes emberben. Míg az egyik elmélet szerint csak kevesek születnek ezzel a képességgel, a másik szerint mindenkiben megvan a lehetőség, ami viszont csak akkor bontakozhat ki, ha négy-hat éves kor előtt megkezdődik a professzionális zenei képzés.
Az abszolút hallás hátterében a bal agyfélteke eltérő működése áll. Egy kutatócsoport abszolút hallással rendelkező zenészeket vizsgálva felfedezte, hogy esetükben a bal agyféltekéjének halántéki lebenyében a planum temporale nevű régió megnagyobbodott. Egy másik kutatásban pedig azt tapasztalták, hogy a vérkeringés is más a kiemelkedő tehetségű zenészeknél: náluk nagymértékben fokozódott a bal agyfélteke homloklebenyének kérgi keringése.
Ha korán, már kisgyermekkorban kiderül a zenei tehetség, mint pl. Mozart esetében, akinél a kiemelkedő ritmusérzékben és a szép, tiszta énekhangban mutatkozott meg, jöhet a hangszeres tanulás, majd a zeneszerzés is. De ahhoz, hogy ezek a csodagyerekek felnőtt korukra is zenészek legyenek, szükség van a kreativitás-génekre is.
Külső-belső különbségek
Mozartnak kb. 620 műve maradt az utókorra, ezeknek a daraboknak egy részét gyerekkorában komponálta. A kis csodagyerek tökéletes hallása azonban nem minden. Sokan nem tudják, hogy nem csak a hallása volt különleges: a zseni külső füle nagyban eltért az átlagostól. Mivel Mozart egész életében hosszú hajat viselt, fülei alig látszottak, így ez a tény nem volt közismert.
Az első litográfia, amely a zenész füleit is mutatta, 1828-ban jelent meg, ám az első igazán megbízható kép a Deutsche Medizinische Wochenschriftben jelent meg 1898-ban.
Mozart bal fülkagylója a fejlődési szakasz korai stádiumában megállt, így a művész csökött, nem kifejlett fülkagylóval született. A porcos szervnek nem volt spirális formája, hiányzott az antitragus, a tragus sem volt megfelelő, és fülcimpája sem volt. A rendellenes fülkagyló azonban nem befolyásolta a művész hallását, bár a külső hallójárat bemenete résnyire beszűkült.
Stigma
Mozart korában ez az elváltozás, a többi fejlődési rendellenességhez hasonlóan nem csak szégyellnivaló volt, de egyenesen az ördög művének tekintették. A hüllőkre emlékeztető, krokodil fülnek is nevezett jelenség ábrázolásától szándékosan eltekintettek, és ahogy csak lehetett, titkolták.