Aki most találkozik először hallókészülékkel, az el sem tudja képzelni, hogy a múltban milyen eszközöket használtak azok, akiknek baj volt a hallásukkal. A modern eszközök ősei nemcsak méretükben maradtak el a jelenlegiektől, de a hangminőségük sem volt az igazi, ráadásul helyhez kötött volt a használatuk is. Aztán megjelentek az első elektromos eszközök, de hosszú volt az út a jelenlegi apró, okos csodákig. 

A hallókészülék előtti eszközök 

Nagyothalló emberek mindig is voltak. Bár a modern kor okozta zajok és a hallásvédelem hiánya sok gondot okoz, már ezek előtt is voltak betegségek és születéskori problémák, amik halláscsökkenéssel jártak. Az emberek pedig mindig kerestek megoldást a problémákra, az ipari forradalmat megelőző időkben is: először a tenyerüket rakták a fülük mögé, aztán a tengeri kagylók, csigák kemény házát és a szarvasmarha tülkét használták hallótölcsérként. A XVIII. század meghozta a mechanikus eszközöket: a székbe szerelt csövekkel ellátott akusztikus székeket, amik főleg a módos családok számára voltak elérhetőek. 

Ezt követték a XIX. század elején a hallócsövek, amik között találunk fából és fémből készülteket is. Ezek különböző formákban segítettek a halláscsökkent pacienseknek: trombitához, szarvhoz hasonlító formájukkal erősítették a hangokat. A tölcsérek az egyszerű hangvisszaverődés elvén működtek: a hanghullámok a tölcsér alapjától a csúcsa felé haladva és a falról többször visszaverődve összegyűlnek, és így tömörebben, azaz hangosabban jutnak a fülbe. A leghíresebb hallócső használója Beethoven volt, aki a saját eszközét 1814-ben kapta a metronóm feltatálójától, Johann Melzeltől.  A hallássérült embereknek ezek a csövek lényegesen kevés esetben nyújtottak segítséget: csak azt hallották hangosabban, aki közvetlenül a tölcsérbe szólt bele, miközben ők a vékony végét a fülükbe dugták. Nem kifejezetten praktikus és kényelmes, nem igaz? 

Az óriási hallótölcsérek mérete is csökkent idővel, felbukkantak a legyezőként, vagy sétapálcaként is használható, fejre, vagy fülre csatolható tölcsérek is. A technológia fejlődésével látjuk, hogy minden eszközünk nem csak egyre okosabb, de egyre kisebb és kényelmesebb is lesz, nincs ez másként a hallásunkat segítő készülékekkel sem. 

Nagy ugrás: az elektromosság 

A XX. századdal megjelentek az elektromos hallókészülékek is. A terület legnagyobb újítója az amerikai fizikus, Alexander Graham Bell, a telefon feltalálója, a siketoktatási rendszer kidolgozója volt. A tudós felesége hallásproblémájára kereste a  megoldást és meg is találta. Az első igazi elektromos hallókészülék viszont még nagyon távol állt a kényelmes, hordható eszközöktől: a szerkezet alkatrészei egy ormótlan, nehéz, bőrönd nagyságú dobozban fértek csak el. 

Ezután jelentek meg az első szénmikrofonos készülékek, ezek azonban nem jelentettek igazi áttörést, mivel ez a módszer csak rossz minőségű hangátvitelre, ráadásul minimális erősítésre volt képes. A méretük pedig még mindig nagy hátrányt jelentett a használóiknak, hiszen így nem voltak mobilak, leginkább csak otthoni használatra voltak alkalmasak.

Az igazi mérföldkövek 

Alexandra angol királyné volt a szerencsés, aki az első igazi hallókészüléket használhatta.

Az 1901-ben készített eszköz használatához elektromos hálózatra volt szükség, kényelmesnek sem volt mondható, de technikailag sokkal jobban működött, mint az addigi hallókészülékek. A berlini Német Akusztikai Társaságnak köszönhető az első hordozható, elemmel működő hallókészülék, ami 1906-ban készült el, megnyitva az utat a valódi  megoldásnak, a hordozható hallókészüléknek.

Az 1920-as években megjelent vákuumcsöves hallókészülékek már a komolyabb halláskárosodásban szenvedőkön is segíteni tudtak,de még mindig nagyok és nehezek voltak, a működésükre pedig két különböző típusú elemre volt szükség.

Az igazi méretcsökkenésre az 1940-es évek végéig kellett várni, amikor a technológia fejlődésével lekicsinyített vákuumcsöves készülékek készülhettek, amik jóval kisebbek és kényelmesebbek voltak elődjeiknél, ráadásul a súlyos halláskárosodásban szenvedők számára is segítséget jelentettek. Ezek a készülékek már nem csak egyszerűen felerősítették a hangokat, de a a hangerőt és a hangszínt is szabályozhatták a felhasználók. 

Lehet még kisebb? 

Az 1942-ben piacra dobott első tranzisztoros készülék már egyetlen elemmel, vagy gombakkumulátor működött, ami sokkal tovább biztosította a készülék működését, mint az eddigiek. 

A 1980-as évektől kezdve pedig hatalmas lépésekben fejlődtek a hallókészülékek is. A hallójáratba beépíthető eszköz hatalmas előrelépés volt, majd a 90-es években jöttek a számítógéppel állítható, praktikus készülékek is. A különböző környezetekhez használt beállítások pedig egyre közelebb hozták a hallókészülékek viselőit a természetes halláshoz. 

A digitális eszközök korában pedig - más területhez hasonlóan - hihetetlenül felgyorsult a hallókészülékek fejlődése. Az okostelefonokkal összekötött eszközök egyre személyreszabottabb ellátást tesznek lehetővé, miközben elérték a lehető legkisebb méretüket is. Bár valószínűleg ma még elképzelni sem tudjuk, hogy milyen jövő vár a hallásproblémákkal élőkre, hiszen azt sem gondoltuk volna, hogy a hallókészülékünk a jövőben navigátor, vagy ismeretlen nyelvről szöveget lefordító eszköz is lehet.