HTML

Leírás

Fül-orr-gégész és audiológus szakorvosok, pszichológusok, hallásspecialisták valamint a hallás-rehabilitáció területén dolgozó kommunikációs szakemberek vagyunk. A saját nevünkben, a saját nevünkkel blogolunk. Tesszük mindezt a szabadidőnkben, a téma iránti elkötelezettségből és annak szeretetéből. A blog életre hívásának elsődleges célja az volt, hogy biztos szakmai alapokon nyugvó információkat, hazai és külföldi érdekességeket osszunk meg első kézből, a hallásproblémák kezelésének világából.

box2.jpg

Írj nekünk!

iroda@amplifon.com

Egy hallókészülék apró és kényes eszköz, aki vele él, az mindig vigyáz rá, hiszen egy igazi társ, ami nagy segítségére van a mindennapokban. Egy hallókészülékes pontosan tudja, hogy kell ápolni, jó esetben a saját dobozában tartja és mindig tudja, éppen hol találja. Kivéve, amikor nem. Mert néha bizony a hallókészülékek is furcsa kalandokba keverednek.

shutterstock_272673923.jpg

Egy tanulmány szerint az amerikaiak évente átlagosan 2,5 napot töltenek elveszett tárgyak keresésével. Ezek jellemzően távirányítók, telefonok, kulcsok és szemüvegek. A kutatásból kiderült az is, hogy az emberek kétharmada évente akár 50 dollárt is költ az elvesztett holmik cseréjére, ám ez a költség jóval magasabb lehet azoknál, akik a hallókészülékükkel járnak így.

A rutin hiánya

Azt hiszed, olyan nehéz elveszteni egy hallókészüléket? Dr. Melissa Danchak audiológus történetei szerint gyakoribb, mint gondolnánk. „Általában havonta három vagy több embert látunk, akik elveszítik hallókészülékeiket. Januárban nyolcan fordultak hozzám azzal, hogy elvesztették őket.”

Az adiológus tapasztalata az, hogy az emberek általában azért vesztik el a készüléküket, mert nem szokták meg a viselését és ezért nincs mindig a fülükben. A próbahordás fontos időszak, de hozzá kell szokni a hallókészülékhez, ami nem mindig könnyű. Pedig ha a készülék a fülben van, kevésbé valószínű, hogy elveszítik őket. Ezért is fontos a rendszeres használat, egy állandó rutin kialakítása, mert akkor kisebb az esélye annak, hogy nem tudjuk, hová is tettük le a hallókészülékünket.

shutterstock_217985275.jpg

Sokszor vonzó, hogy zuhanyozás előtt csak úgy lerakjuk a mosdó szélére, vagy strandolás előtt bedobjuk a táskánkba. De fontos, hogy vegyük a fáradtságot és minden alkalommal helyezzük a dobozába, majd lehetőség szerint ugyanoda: lefekvés előtt az éjjeliszekrényre, fürdés előtt a polcra.

Furcsán ropog a mogyoró

Dr. Danchak nem csak egyszerű esetekkel találkozott. Viszont mindig bebizonyosodott, hogy ha nincs rendszer és rutin, az könnyen a készülék elvesztéséhez vezet.

Egy páciense csak úgy bedobta a zsebébe, amibe a kulcsát is tartotta. És amikor kihúzta a zsebéből a kulcsot, természetesen kirántotta vele a készüléket, ami máris volt, nincs.

Egy másik páciens olvasás közben kivette a füléből és a mogyorós tál mellé rakta. Aztán ahogy olvasás közben oda sem nézve szedett a mogyoróból és eszegetett, egyszer csak érezte, hogy kicsit másképp ropog a mogyoró. Igen, a hallókészüléket ropogtatta, de szerencsére nem nyelt le belőle semmit.

shutterstock_1254279457.jpg

Ahol nem számítanál rá

Előfordulhat, hogy ha nem megfelelően helyezzük be, akkor a hallókészülék véletlenül is kieshet a fülünkből. Volt olyan eset, amikor az elvesztett készülék végül a mosogatógépből került elő, jó pár mosogatás után. Máskor a parkolóban pottyant kia betonra. De érdekes módon a készülékek mind a két esetben működtek a megtalálás után is.

Az audiológus szerint a legfontosabb, hogy a készüléket mindig a dobozba tegyük, ha nincs a fülünkben, különösen akkor, ha kutya is van a háznál. Ugyanis nem ritka, hogy a kutyák rágják el a készülékeket amik egy ilyen találkozásból már biztosan nem győztesen kerülnek ki.

Mit tegyünk, ha elvesztettük?

A legnagyobb elővigyázatosság mellett is előfordulhat, hogy elveszítjük a készülékünket. Ez nagy bosszúság, de fontos hogy a lehető leghamarabb pótoljuk, hiszen ha már megszoktuk a viselését, nehezen boldogulunk nélküle.  

Forrás: healthyhearing.com

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hallasspecialista.blog.hu/api/trackback/id/tr8614812580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása