HTML

Leírás

Fül-orr-gégész és audiológus szakorvosok, pszichológusok, hallásspecialisták valamint a hallás-rehabilitáció területén dolgozó kommunikációs szakemberek vagyunk. A saját nevünkben, a saját nevünkkel blogolunk. Tesszük mindezt a szabadidőnkben, a téma iránti elkötelezettségből és annak szeretetéből. A blog életre hívásának elsődleges célja az volt, hogy biztos szakmai alapokon nyugvó információkat, hazai és külföldi érdekességeket osszunk meg első kézből, a hallásproblémák kezelésének világából.

box2.jpg

Írj nekünk!

iroda@amplifon.com

A halláscsökkenés hátterében sok dolog állhat, éppen ezért fontos, hogy alapos vizsgálat előzze meg a hallókészülék hordását, hiszen nem mindegy, betegség, károsodás, vagy egyéb hatás okozza a problémánkat. Sorozatunk első részében megnézzük, mik is pontosan a halláskárosodás típusai.

shutterstock_709813228.jpg

A halláscsökkenés nem csak az idősebb generációt érinti, pedig a legtöbben úgy tekintenek a hallókészülékre, hogy annak viselése a korral jár. A tévhitekkel ellentétben ez tévedés, fiatalon is érhet halláskárosodást okozó hatás, de akár egy velünk született probléma is felbukkanhat a 30-as éveinkben is. A halláskárosodásnak két típusa van, most ezeket részletezzük.

1. A vezetéses hallászavar

A vezetéses halláskárosodás általában enyhe, esetleg középsúlyos és lehet átmeneti is,  gyógyszerrel vagy műtéttel orvosolható. Kezelhető hallókészülékkel, középfül-implantátummal vagy csontvezetéses implantátummal is. 

A külső fül és a középfül továbbítja a hangot a belső fülben elhelyezkedő érzékszerveinkig. A külső és a középfül betegsége esetén vezetéses hallászavarról beszélünk. Jellemzően valamelyik frekvenciára nézve csökken ilyenkor a hallás, aminek kiváltó tényezője lehet egy fülgyulladás, vagy akár a fülzsír felhalmozódása is.  Egy gyulladás következtében folyadék gyűlik fel a középfülben, ami ha az ún. Eustach-kürtöt is érinti (ez szabályozza a nyomást a középfülben), akkor a dobhártya is megrepedhet. Ha pedig a középfül kamrájára is átterjed, egy komolyabb csontbetegség jöhet létre, ami sebészi beavatkozást igényel.

shutterstock_667507720_1.jpg

Az otoszklerózis 

A kengyel fokozatosan kialakuló mozgásképtelenségét és ezzel együtt halláskárosodást okozhat az otoszklerózis nevű betegség. A kengyel vezeti a hangrezgéseket, de ha a betegségre jellemző szivacsos anyag rakódik le és szilárdul meg a közelében, az  lehetetlenné teszi a kengyel mozgását. Az otoszklerózis fiatal felnőtteknél fordul elő a leggyakrabban, a kiváltó okok egyelőre ismeretlenek. Ha időben orvoshoz megyünk, a probléma műtéttel orvosolható. A betegség tünetei egyoldali hallásromlás, vagy kétoldali nagyothallás, ami fokozatosan alakult ki. Sokszor kíséri mély hangú fülzúgás is.  

2. Érzékszervi-idegi halláskárosodás 

Ezt a fajta halláskárosodást a hiányzó vagy hibás érzékelő sejtek okozzák és általában tartós. Gyakran kezelhető hallókészülékkel vagy középfül-implantátummal. A cochlearis implantátumok gyakran megoldást jelentenek a súlyos és nagyon súlyos halláskárosodásra.

Ide soroljuk az életkor, a zajhatás, az esetleges narkotikumok és egyebek következtében a  csiga, vagy a hallóideg roncsolását eredményező hallászavart.

Életünk során rengeteg hatás éri a hallásunkat, közlekedés, utazás közben, a munkahelyünkön, egy-egy hangos koncerten. Ezek aztán az életkor előrehaladtával összeadódnak és szinte elkerülhetetlen, hogy nyomot hagyjanak a hallásunkon. Leghamarabb a szelektív, magas frekvenciákat érintő halláskárosodással kell szembenéznünk.  Egy vizsgálat szerint a 30 éves emberek a 15000 Hz-nél magasabb, 50 év felettiek a 12000 Hz-nél magasabb frekvenciákat nem képesek hallani, a 70 évesek számára pedig az érzékelt frekvenciák felső határa 6000 Hz-re csökken, ami a normál beszéd tartományán belül van.

shutterstock_586353971.jpg

Az életkor előrehaladtával a csiga hajlékonysága, illetve vérellátásának öregedéssel járó romlása okoz halláscsökkenést, de a zajszennyezés önmagában is elég lehet ahhoz, hogy idővel romoljon a hallásunk.

Az erős, hirtelen hangingerek maradandó halláskárosodást okozhatnak, de a tartósan hangos zajok is rossz hatással vannak a hallásunkra..

A hangokon kívül a gyógyszerek is okozhatnak hallásromlást, például a nikotin, vagy az aszpirin is. Az erős dohányosok esetében a nikotin összehúzódást okoz a fül ereiben, így vérellátási zavar keletkezik, amitől a hallásuk tiszta hangra adott küszöbe megemelkedik a nem dohányzókhoz képest. Az aszpirin pedig túl nagy dózisban alkalmazva okozhat átmeneti halláskárosodást, úgyhogy érdemes az adagolására komolyan odafigyelni. 

3. Kevert halláskárosodás 

Az idegi és a vezetéses halláskárosodás kombinációjánál beszélünk kevert halláskárosodásról. Ez a halláskárosodás a belső és a külső, vagy középfülben lévő problémák következtében jön létre. Gyógyszerrel, műtéttel, hallókészülékkel, középfül-implantátummal vagy csontvezetéses implantátummal kezelhető. 

A következő posztban a középkorúak és az idősek körében jellemző tüneteket, halláskárosodásokat és megoldásukat járjuk körül.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hallasspecialista.blog.hu/api/trackback/id/tr2214007636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása