HTML

Leírás

Fül-orr-gégész és audiológus szakorvosok, pszichológusok, hallásspecialisták valamint a hallás-rehabilitáció területén dolgozó kommunikációs szakemberek vagyunk. A saját nevünkben, a saját nevünkkel blogolunk. Tesszük mindezt a szabadidőnkben, a téma iránti elkötelezettségből és annak szeretetéből. A blog életre hívásának elsődleges célja az volt, hogy biztos szakmai alapokon nyugvó információkat, hazai és külföldi érdekességeket osszunk meg első kézből, a hallásproblémák kezelésének világából.

blog.jpg

Írj nekünk!

iroda@amplifon.com

A súlyos nagyothallók és siketek hallásjavítása nagy kihívás volt a szakembereknek. Ha a hanghullámokat a belső fülben található szőrsejtek nem tudják elektromos impulzusokká alakítani, a hagyományos hallókészülékek kevésnek bizonyulnak. Erre született megoldásként a beültethető cochleáris implantátum. 

shutterstock_271108037.jpg

komment

Amikor először kapunk és használunk hallókészüléket, még sok lehet bennünk a bizonytalanság és még több a használatával kapcsolatos kérdés. Hiszen ez egy nagy változás az életünkben, teljesen természetes, ha szükségünk van a segítségre.

shutterstock_1082782478.jpg

komment

Az alternatív gyógymódok iránt érdeklődők már biztosan találkoztak a fülgyertyázás módszerével, amit több mindenre ajánlanak és épp ezért rengeteg a kérdés körülötte. Most igyekszünk tisztázni, mit is tud, vagy mit nem. 

shutterstock_186824822.jpg

komment

Abszolút hallásnak általában azt nevezzük, amikor valaki képes arra, hogy egy hangot megnevezzen bármilyen referenciahang, azaz hasonlítási alap nélkül. De vajon mennyire tanulható, vagy mennyire született képesség ez az adottság? És mi történik a fülben ilyenkor? 

shutterstock_446935882.jpg

komment

A halláskárosodás és az ezzel összefüggő halláscsökkenés nem mindig elkerülhető, gondljunk csak a korral járó halláscsökkenésre, de van néhány dolog, amivel csökkenthetjük a hallásvesztés esélyét. Érdemes vigyázni a hallásunkra, ráadásul nem is túl nehéz. Ha ezt a 8 tanácsot megfogadjuk, már sokat tettünk a hallásunk egészségének érdekében. 

shutterstock_771156715.jpg

komment

Az online vásárlás csodálatos lehetőség: az interneten minden megvan, amire csak szükségünk lehet, ráadásul ki sem kell tenni a lábunkat otthonról, már hozza is a futár a megrendelt és kifizetett holmit. Ha nem jó a cipő, maximum visszaküldjük. Online már hallókészülékek is vásárolható, de sajnos ebben az esetben nem egy apró bosszúság, amivel szembe kell nézni, ha így vásárolunk. Komoly gondunk is lehet ezekből a készülékekből. 

shutterstock_289585190.jpg

komment

A gyerekeknek készült ismeretterjesztő anyagok vagy kicsiknek szólnak és nem tudunk meg sokat belőlük, vagy túl bonyolultak, ezért a nagyobbak is gyorsan megunják őket. A ritka kivételek egyike francia “l était une fois... la Vie”, az “Egyszer volt… az élet” rajzfilmsorozat, amit a még beszélni is alig tudó gyerek is szájtátva néz, ahogy a nagytesó, a szülők, de még a nagyszülők is.

egyszervolt1.jpg

komment

Ha hallókészülékről beszélünk, sokakban még mindig egy idős ember füle mögé biggyesztett óriási műanyag eszköz képe ugrik be; rosszabb esetben egy fülhöz tartott óriási tölcsér. Pedig a fejlődés nem állt meg a régebbi eszközöknél, csak a legtöbben lemaradtunk arról, mire képes egy korszerű készülék, ahogy azt sem tudjuk, hogy a fiatalabb generációt is utolérheti a hallásvesztés. A 10 leggyakoribb tévedésnek jártunk utána. 

komment

A képregények szuperhősei valamiben mindig nagyon jók. Vagy különleges, emberfeletti képességeiknek, vagy valami kiemelkedő tulajdonságuknak köszönhetően többek és jobbak, mint mi, egyszerű földi halandók. Ám van egy hős, akit a hallásvesztés tett kiemelkedővé - és ezzel a Marvel egy kisfiút nagyon boldoggá. 

the-blue-ear-_foxnews-anything-blue.jpeg

Implantátum és depresszió

Anthony Smith, a négyéves képregényrajongó kisfiú Amerikában, New Hampshire-ben él és egy kromoszóma-rendellenesség miatt a jobb fülére teljesen siketen, a bal fülére pedig erős hallásvesztéssel született. 

A kisfiú hallását egy implantátum segítségével javítani tudták, ám a fiú az eszköz hordását nagyon nehezen viselte. Egy idő után depressziós lett és nem volt hajlandó közösségbe sem menni, mivel nagyon szégyellte a készülékét. 

Egy reggel úgy döntött, hogy nem viseli többé a kék kütyüt, hiszen “a szuperhősök nem viselnek kék füleket" - mondta. Innen jött édesanyja ötlete, hogy írjon a Marvel Comics képregény kiadónak, hátha tudnak segíteni a kisfiún. 

A kék hallókészülék

Arra, ami ezután következett, ő sem számított. A kiadó egyik szerkesztője, Nelson Ribeiro létrehozta a Blue Ear, azaz a kék hallókészülékkel halló szuperhős karakterét és elküldte a családnak. Késõbb Manny Mederos dolgozta ki a Blue Ear vázlatát és rajzolta meg a bajbajutottak hangját hallókészülékkel meghalló szuperhős képregényeit. 

Blue Ear azóta a hallásvesztéssel élő és siket gyerekek kedvenc szuperhősévé vált, a Marvel pedig emberségből ötösre vizsgázott.

Kép: anything-blue.com

komment

Mi köze lehet a hanghullámoknak, egy laptophoz csatlakoztatott furcsa csőnek és az éghető gáznak egymáshoz? Egy német kísérleti fizikus, Heinrich Rubens találmánya és néhány dán fiatal zenész találkozása a megoldás. 

rubenscso.jpg

komment

Miután megkaptuk a hallókészülékünket, megkezdődik a próbahordás ideje. Akár ez az első készülékünk, akár egy új modellt kaptunk, az összeszokáshoz időre van szükségünk. Ebben segít a próbahordás ideje alatt vezetett hallásnapló. 

shutterstock_1175286511_1.jpg

komment

Annak, akinek a hallás természetes, aki ismeri az édesanyja hangját, a zenét, az őt körülvevő zajokat, a madarak csicsergését, nagyon nehéz elképzelni hogy milyen lehet a hallásunk nélkül élni. 

lesohallas_cimlapkep.jpg

komment

Ha valakire lehet azt mondani, hogy sugárzó, akkor Ági valóban az. Szélesen gesztikulálva magyaráz, füle mögé tűrt hullámos tincsei állandóan elszabadulnak, igazgatja is őket, egy darabig a haját az arca felé fésülve, aztán már nem zavartatja magát és a füle mögé tűri. Ági mindkét fülében ott hallókészülék, ezt szeretné takarni, de rajta nem is ez a legfeltűnőbb. Hanem az energia, ami süt belőle, ahogy arról mesél, hogy hallotta meg életében először a madárcsicsergést és mennyire megváltozott az élete, ahogy a 4 műtét után megkapta az első hallókészülékét. 

hegedusagi1.jpg

komment

A hallásproblémánk felismerése és a hallásvizsgálat után egy új hallókészülék boldog tulajdonosai lettünk. Ám azt követően, hogy hazavittük, még vár ránk néhány feladat és az audiológustól sem vettünk örökre búcsút. Sőt, vele érdemes rendszeresen találkozunk a hallókészülékünk megfelelő működése és a hallásunk érdekében is.

shutterstock_1022202271.jpg 

komment

Amikor hozzátartozónk, ismerősünk megkapja első hallókészülékét, egy új társat is kap a mindennapjaihoz. Az összeszokáshoz odafigyelés és türelem kell, az optimális működéshez és a kényelmes használathoz pedig be kell tartani néhány egyszerű szabályt. Mindez sokkal könnyebben megy, ha van valaki, aki támogat. 

 shutterstock_1169872627.jpg

komment

Amikor az audiológusnál történő vizsgálat során bebizonyosodik, hogy halláscsökkenésünk van és hallókészülékre lesz szükségünk, könnyen azt gondolhatjuk, hogy a készülék segítségével az életünk majd egyik pillanatról a másikra olyan lesz, mint régen. A modern hallókészülékek ugyan kényelmesebbek és hatékonyabbak, mint elődeik, de csodát tenni nem tudnak. A hallásunknak is edzésre lesz szüksége ahhoz, hogy a lehető legtöbbet ki tudjuk hozni a helyzetből, úgyhogy érdemes türelmesnek lenni és követni néhány egyszerű tanácsot. 

shutterstock_1075831829.jpg

Az összecsiszolódás

A próbahordás időszaka kiemelten fontos a friss hallókészülékesek életében, hiszen ez az az időszak, amikor meg kell ismernünk az eszköz működését, megszokni azt, hogy máshogy hallunk mindent és bizony az is szokatlan lesz, hogy valami egész nap ott lesz a fülünkben. De hogy is történik ez a tréning? 

A hallásvizsgálatot követően az audiológussal közösen kiválasztottuk a készüléket, az eredményeink és az igényeink alapján megtörtént a beállítása és már el is kezdődik a próbahordás. Ehhez a szakembertől egy hallástréning naplót kapunk, aminek az a célja, hogy megismerkedjünk a készülékünkkel és megszokjuk a “közös életet”. Össze kell szoknunk ezzel az új készülékkel, ami ezentúl a mindennapjaink része lesz és ez nem csak azt jelenti, hogy valami van a fülünkben, de az agyunknak is meg kell ismernie és szoknia ezeket az új ingereket. 

shutterstock_134283266.jpg

A hallás újratanulása

A hozzászokás időszakában gyakorlatilag újra megtanulhatunk hallani. Részletes leírást kapunk segítségül, amivel kis lépésekben juthatunk el oda, hogy szinte észre sem vesszük majd a készülékünket. Ha pedig türelmesek voltunk, eleget gyakoroltunk és edzettünk, az életünk természetes részévé válhat egy jó hallókészülék. 

Biztosan lesznek hangok, amik szokatlannak, idegennek hatnak majd. Eleinte pl. visszhangosnak érezhetjük a készüléket, vagy furcsa lehet a saját hangunk visszahallása, de ezek napról napra változni fognak. Tapasztalatainkat fontos, hogy megosszuk az audiológussal, hiszen a beállítások módosításával is lehet segíteni egyes jelenségeken. 

shutterstock_1060843934.jpg

Kedves naplóm!

Ahhoz, hogy minden tapasztalatunkat meg tudjuk osztani a hallásközpont audiológusával, érdemes naplót vezetni a próbahordás időszakában. Higgyük el, nem fogunk emlékezni minden egyes részletre: hogy mennyire tűnt hangosnak a tévé, hallottuk-e rendesen a telefont, vagy nem volt-e zavaró a forgalom zaja. Jegyzeteljünk, írjuk le, hogy érezzük magunkat és osszuk meg a szakemberrel, aki ezeket a tapasztalatokat felhasználhatja majd a beállítások finomítása során! 

Nem engedik el a kezünket

A próbahordás időszaka után újra fel kell keresnünk a hallásközpontot, ahol a szakemberrel megbeszélhetjük az esetleges problémákat és feltehetjük a kérdéseinket is. Ekkor megoszthatjuk vele a jegyzeteinket is, és megtörténhet a hallókészülék beállításainak módosítása. Amennyiben új hallókészüléket javasol, újra kell kezdeni a próbahordás időszakát, hiszen minden készülék más és más - de ne sajnáljuk erre az időt és energiát, megéri. 

shutterstock_641113708.jpg

Ám a próbahordást követően sem maradunk magunkra, hiszen idővel újabb tapasztalatokat szerzünk és újabb helyzetekbe kerülünk, amik alapján az audiológus finomhangolással még kényelmesebbé és természetesebbé teheti hallókészülékünk viselését.

komment

A hallókészülékek többségénél gombelem biztosítja a működéshez szükséges energiát. Ezeknek az elemeknek a használata és cseréje sokaknak megterhelő lehet: az elemek aprók, a helyes használaton, cserén kívül a tárolásra is figyelni kell, és ha lemerülnek, szelektíven kell gyűjteni őket. Akinek mindez túl macerás, ma már választhat az apró akkumulátorral működő, tölthető készülékek közül is. 

elemnelkuli.jpg

komment

A tinnitus, azaz a fülzúgás fontos téma, amit már többször is érintettünk itt a blogban. Átnéztük a fajtáit, végignéztük melyiket okozza a zajártalom és felsoroltuk, mikre érdemes figyelni a tinnitusos betegeknek, most pedig bemutatjuk lehetséges gyógymódokat és terápiákat. 

shutterstock_735421219.jpg

komment

A fülzúgás típusai

2018. szeptember 06. 16:32 - Hallásspecialista Blog

A fülzúgás elsőre talán nem tűnik nagy ügynek, inkább egyszerű problémának vélhetjük, amivel nem nehéz együtt élni. Hiszen nem fáj, nem kell rá gyógyszert szedni, egy kis csöngésbe még nem halt bele senki. Ez igaz, de hogy könnyen elviselhető lenne, azt egész addig hihetjük csak, amíg nem csöngetett be a mi fülünkbe is a tinnitus. 

shutterstock_1119491909.jpg

komment

Ha hallókészülékkel élő, vagy nagyothalló van a családban, baráti körünkben és ajándékozásra kerül a sor, érdemes jól átgondolnunk a választást. Hallóként ugyanis előfordulhat, hogy elkerüli a figyelmünket, mivel segítünk, vagy éppen mivel bántjuk meg a megajándékozottat. Most ebben igyekszünk segíteni. 

ajandekamplifon.jpg

komment

Hosszú volt az út fülhöz tapasztott csigaháztól a trónba épített fültölcséren át a mai, modern, digitális hallókészülékekig. A feltalálók, tudósok és orvosok a mechanikus eszközök után a szénmikrofonos eszközökben látták a megoldást, az igazi kiugrást azonban a 80-as, majd a 90-es évek technológiai fejlődése jelentette. De hogy is működik pontosan egy ilyen hallókészülék? 

hallokeszulek_tori_cimlapkep.jpg

komment

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a halláscsökkenés csak az idős embereket érinti, a minket érő zajok nem elég erősek ahhoz, hogy befolyásolják a hallásunkat, és egy bizonyos kor alatt nincs is miért aggódnunk. Pedig a zajártalom minden korban  hatással van az egészségünkre, épp ezért nem árt komolyan vennünk a zajvédelmet. 

shutterstock_627732407.jpg

komment

Gyengeségeinkkel, betegségeinkkel szembenézni sosem könnyű. Főleg igaz ez akkor, ha félünk a várható vizsgálattól, esetleg nem értjük azt és aggódunk, hogy kellemetlen helyzetbe kerülünk. Egy hallásvizsgálatban ugyan semmi fájdalmas, vagy ijesztő nincs, de a sok információ és újdonság rémisztő lehet, főleg egy idősebb beteg számára. 

shutterstock_1150312364.jpg

komment

A hallássérült kifejezés jelentheti a hallókészüléket hordó nagyothallókat, valamint a siketeket is. A nagyothalló embereket hallókészülék segíti abban, hogy az ép hallásúakhoz hasonló életet éljenek és részt vehessenek a beszélgetésekben. A velük való kommunikáció nem mindig könnyű, de kis odafigyeléssel is sokat tehetünk azért, hogy jobban megértsenek minket és magabiztosabban kommunikáljanak velünk. 

shutterstock_386538064.jpg

komment

A legújabb generációs hallókészülékek óriási előnye, hogy bizonyos beállítások kezeléséhez nem kell felkeresnünk a hallásközpontot: mintha a zsebünkben hordanánk az audiológusunkat. Ugyan a pontosabb beállításokat csak szakember végezheti el, de a telefonunkra letöltött alkalmazással mi magunk is kezelhetjük a készülékünk személyre szabott beállításait. De ne ijedjünk meg a lehetőségtől, hiszen ezek az appok nem bonyolultak, használatuk egyszerű, viszont ahhoz, hogy a hallókészülékünk maximális kihasználását biztosítani tudjuk, érdemes a telefonunkra letölteni őket. A különböző hallókészülékek saját alkalmazásokat használnak, most ezeket mutatjuk be.

resound1.png

komment